Mentsük meg apucit!

Miklós biciklitúrára vitte a családot. A kaland során rátörő allergiás tünetek azonban kellemetlen élményeket okoztak.

A srácok már egy ideje rágták a fülemet, hogy menjünk el végre tekerni egy rendeset, így az egyik hétvégén beadtam a derekamat és leruccantunk a Velencei-tóra. A bringákat vonatra pakoltuk, mivel szezon elején még nem mertem bevállalni a kölykökkel a Budapesttől Velencéig tartó fáradalmakat, jobbnak láttam az erőinket inkább a tó megkerülésére tartalékolni.

Amikor lekászálódtunk a vonatról, már éreztem, hogy ebből bizony baj lesz. Még útközben elkezdődött nálam a tüsszögés, és hamarosan pihenőt is kellett tartanunk az egyik szabadstrand melletti, szerencsére hétvégén is nyitva tartó kisboltnál, ahol újabb adag papírzsebkendővel vérteztem fel magam. De utána sem volt könnyű folyamatosan tüsszögve kerékpározni!

Mentsük meg apucit!
Át is adtam a vezérhangya szerepét a nejemnek, és én inkább beálltam a három srác mögé sereghajtónak. Biztonságosabb volt így, mert olykor alig láttam a hirtelen rám törő nátharohamtól.
Reventil orrspray

– Megfáztál, apu?

– kérdezte a következő pihenőnknél legkisebb fiam, a nyolcéves Ádám.
– Dehogy, ez csak az allergiám – legyintettem, mire a kisfiam arról kezdett élénken faggatni, hogy mi is az az allergia.

– Tudod, amikor így tavasszal elkezdenek nyílni a virágok, rengeteg virágpor kerül a levegőbe. Ez nagyon finom por, szabad szemmel nem is látható. Nem mindenki érzékeny rá, de az én orrom sajnos igen, emiatt tüsszögök folyton – magyaráztam. Mire a középső gyerekem, az űrkalózos játékok nagy szekértője máris előállt a maga megoldási javaslatával:

– A te orrodnak egy speciális védőpajzsra van szüksége! – jelentette ki a hatodikos Bence halál komolyan. Az aranyos ötleten jót nevettem, ám ekkor a tizenöt éves Máté hirtelen odadugta az orrom alá az okostelefonját. A nagyfiam ugyanis, kihasználva a modern technika nyújtotta lehetőségeket, már rá is keresett az interneten a problémára, és diadalmasan mutatta nekem, hogy mit talált.

– Itt a védőpajzs neked, a neve Reventil orrspray! lelkesedett. Átvettem a mobilt, és két tüsszentés között gyorsan végigfuttattam a képernyőn az információkat. Láttam, hogy a Reventil orrspray-t ajánlják a magamfajtának, mert ez a tartósítószer-mentes készítmény természetes módon enyhíti az orrdugulást, miközben regenerálja az orrnyálkahártyát. A Reventil orrspray különleges összetevője az ectoin, olvastam tovább. Ez a speciális molekula képes megakadályozni az orr kiszáradását, és elősegíti a gyulladt, váladékozó orrnyálkahártya gyógyulását. És valóban: a Reventil tényleg úgy működik, mint egy „védőpajzs”, hiszen az ectoinos oldat az orr belsejében vékony védőréteget képez, így a levegőben szálló pollenszemcsék kevésbé tudják irritálni az orrnyálkahártyát. Az ectoin gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően a Reventil orrspray-vel a megduzzadt orrnyálkahártya könnyebben lelohadhat, ezáltal megszűnhet az allergia másik kellemetlen tünete, az orrdugulás is. Allergiás tünetek: Viszlát!

Ezek után egy szombaton is nyitva tartó gyógyszertárnál tartottuk a következő pihenőt. Mert feltétlenül akartam venni magamnak Reventil orrspray-t!

Reventil orrspray

A Reventil tengeri sós oldatot és ectoint tartalmazó légzésjavító orrspray. A természetes tengeri sóval kombinált Ectoin® fő jellemzője, hogy védelmet nyújt és enyhíti a gyulladásos folyamatokat, ezáltal a közönséges nátha (rhinitis) és az orrmelléküreg-gyulladás (sinusitis) tüneteit.

csökkenti az orrnyálkahártya-gyulladását

enyhíti az allergiás orrtüneteket (orrdugulás, orrfolyás, tüsszögés)

tartósítószer-mentes

Reventil orrspray
Patikában kapható gyógyászati segédeszköz