Családi orrdugulás

Az őszi-téli időszakban könnyű megfázni, a gyerekek pedig egy szezonban akár többször is elkaphatják a náthát, aztán sorra betegszik meg a család többi tagja!
Megfázásnak is hívják, holott a meghűlést –más néven náthát – nem közvetlenül a hideg okozza, hanem legtöbbször vírusok, egyszerre akár többfajta vírus is. Némi köze azért az időjáráshoz is van ennek a betegségnek, hiszen általában az őszi-téli időszakban leszünk náthásak, mert a meghűlésért felelős kórokozók leginkább hideg, nyirkos időben terjednek. És persze hamarabb elkaphatjuk a kórt, ha ilyenkor nem öltözünk elég melegen, azaz „fázunk”, mivel a hidegben összeszűkült erekben romlik a keringés, ettől pedig gyengül a szervezet védekezőképessége.

Az a „kis” nátha

Az egyszerű meghűlés nem számít „komoly” betegségnek, még ha a tünetei meglehetősen kellemetlenek is: jellemzően torokfájással, orrfolyással, köhögéssel jár, amit hőemelkedés, esetleg láz is kísérhet. Legtöbbször a közösségbe járó gyerekek hozzák haza az iskolában-óvodában épen tomboló nátha vírusait, de a kedves szülő akár „önszorgalomból” is összeszedheti, például a munkahelyén vagy a tömegközlekedési eszközökön. A megfázás kórokozói cseppfertőzéssel terjednek, így közös légtérben igazán könnyű elkapni a betegséget, amelynek terjedéséhez a nyirkos, hideg időjárás ideális körülményeket biztosít.

Orrdugulás az egész családnál előfordulhat

Kellemetlen tünetek

A nátha tünetei közül talán az orrfolyás, illetve orrdugulás a legkellemetlenebb. A vírusok által megszállt orrnyálkahártya gyulladása és a bőséges váladékozás miatt akár százszámra is fogyhat a papír zsebkendő. A kisgyerekek orrából ugyancsak folyton lóg a „gyertya”, és aludni sem bírnak rendesen, ha nem kapnak levegőt az orrukon. Legyen szó akár gyerekről, akár felnőttről, mindenképpen fontos a légutak szabaddá tétele, a váladék eltávolítása és az orrnyálkahártya „megnyugtatása”. Nosza, elő az orrcseppel – no de melyikkel?

Segítség az egész családnak

A patikák polcain sorakozó orrcseppek és orrspray-k közül nem mindig egyszerű a választás. Manapság egyre többen kerülnék a szintetikus hatóanyagú készítményeket, és inkább természetes eredetűt keresnek.

A Reventil orrspray fő összetevői – az ectoin és a tengeri sós oldat – természetes eredetűek. A recept nélkül kapható készítmény nem csak felnőtteknek ajánlott, hanem gyerekek, sőt, 1 hónapos kortól kisbabák esetében is használható. A Reventil egyedi összetevője, az ectoin elősegíti a beteg orrnyálkahártya regenerálódását, egyúttal védi is azt a kiszáradástól.

Ectoin: egysejtűektől ellesett „sejtvédő technológia”

Az ectoin molekulát rendkívüli természeti körülmények között élő, egysejtű élőlényekben fedezték fel. A tudósokat érdekelte, hogyan képesek ezek a mikroorganizmusok túlélni a sivatag tikkasztó forróságát és szélsőséges hőingadozását, vagy éppen a sarkvidékek dermesztő hidegét. Kiderült, ellenálló képességük titka a saját maguk által előállított ectoin molekula. Az ectoin ugyanis védi a sejtek felszínét, sérülés esetén elősegíti a mielőbbi regenerálódást és gátolja a sejtek kiszáradását. A Reventil orrspray-ben is ilyen ectoin védi az orrnyálkahártyát, továbbá elősegíti a gyulladás által okozott károsodások gyógyulását. Gyulladáscsökkentő hatású, így a nyálkahártya duzzanatát, ezzel a nátha kellemetlen tüneteit is enyhíti. A Reventil orrspray nem szárít és nem csíp, emiatt a gyerekek számára is kevésbé lehet kellemetlen a használata.

Reventil orrspray

A Reventil tengeri sós oldatot és ectoint tartalmazó légzésjavító orrspray. A természetes tengeri sóval kombinált Ectoin® fő jellemzője, hogy védelmet nyújt és enyhíti a gyulladásos folyamatokat, ezáltal a közönséges nátha (rhinitis) és az orrmelléküreg-gyulladás (sinusitis) tüneteit.

csökkenti az orrnyálkahártya-gyulladását

enyhíti az allergiás orrtüneteket (orrdugulás, orrfolyás, tüsszögés)

tartósítószer-mentes

Reventil orrspray
Patikában kapható gyógyászati segédeszköz